Vudulány.

Akinek akarata van, azt vezeti a sors, akinek nincs, azt vonszolja.

Főoldal | B13 | Felhasználó: Nincs bejelentkezve2012. Május 19., szombat - Ivó, Milán

Szem.

2011. Okt. 15, szombat 13:10

Kategória: magánytengerében

Te azt mondtad: "Ártatlan szemű lány."

A barátaim: "Ha tudná..."

Én kiegészítettem: "..., hogy csak rád nézek úgy!"

Küldte: SztiE Üzenetküldés | 0 hozzászólás

Részlet.

2011. Szept. 22, csütörtök 18:39

Kategória: irka-firka

Kedves blogolok, kíváncsi lennék a véleményetekre. Tehát ne féljetek megírni. Több részeletet bevágok a történetből, amit írok. szeretném ha kritizálnátok.

hideget-meleget kérek!

Koromfekete éj volt, csak a csillagok ezüstös fénye adott valamennyi világosságot. A hold, vigyázó tekintete nem tartotta szemmel ezüstszínben pompázó nyáját. Újhold volt. A falu az Olibat-félszigetre épült, ahol a csillagok fénye éjszaka is varázsol egy kis fényt, s évente ha van öt nap, mikor az éji eget felhők takarják. Így nem csoda, hogy az Éjszaka Törzsének csak itt találhatóak települései.A kisfalucska biztonságban terpeszkedett el a hatalmas rengeteg egyik tisztásán, melyet egy ezüst vizű patak szel ketté. Erről kapta a nevét is: Silver River. A házak szinte szabályos köralakba ültek a központot adó Templom körül, mely a folyó partján helyezkedett el. Ez volt az egyetlen épület, ami büszke tornyával az ég felé nyúlt. Házak legtöbbje kőből készült, de volt néhány fából eszkábált is, mind egy szintes csak a fogadó, alul kocsma, felül kivehető szobák, s egy kis faházikó a falu szélén épült kétszintesnek. A házakhoz még tartozott egy kicsike kert, ahol vagy virágot, zöldséget esetleg néhány gyógynövényt termesztettek. A tetőkön macskák járkáltak, párkányokon aludtak. A falut egy főút szelte ketté, mely a folyó mentén futott végig, a házak között egyébként szűk sikátorok húzódtak. A szélső házak egyikének árnyékából kivált egy gyerek sziluettje, aki a település mellett lévő lanka domb felé lopakodott, ahol egy elkerített helyen juhok aludtak nyugodtan. A buckát egy hatalmas fa uralta, melyet még az első letelepedők ültettek több száz évvel azelőtt. A fa egyfajta védőszentje volt a falunak, így hatalmas becsben tartották, s gondoskodtak a növekedéséről; aminek meg is lett a hatása. A törzsét talán húsz ember érte volna körbe, ágai az erdőben lévő fák törzseinek a kétszeresére duzzadtak; gyökerei pedig kitörtek a földből, s a felszínen tekergőztek, remek barlangokat alkotva. Így nem meglepő, hogy, aki tilosban járt kint arra felé vette az irányt.De az árny nem állt meg a gyökereknél; egy légtornászügyességével feltornászta magát a fa csúcsára, s onnan kémlelte az eget; illetve egy bizonyos csillagot figyelt csak; de annak az égitestnek beteges volt a fénye, épphogy pislákolt. A lány mégis mereven nézte, percekig.Végül a csillag kihunyt.Az árny nem mozdult, továbbra is ugyanarra a helyre szegezte tekintetét.Pár másodperc után a csillag újra felizzott, erősebben, mint valaha, majd egy hullócsillag formájában távozott az éjszakai égboltról.Miután az égitest végleg eltűnt a lány leereszkedett a fáról, s a falutól kicsit távolabb található faház felé vette az irányt. De, mielőtt alakja végleg beleveszett volna a sötétségbe, a fáról egy másik árny ugrott le, majd nesztelen léptekkel követte a lányt, mikor látta, hogy az megállt a faház előtt virágot szedni, gyorsan besurrant a hátsó ajtón.Másnap a harangzúgásra az emberek összegyűltek, s mint a fekete hangyák, úgy mentek a templomba. Négy erős megtermett férfi egy fekete koporsót vitt, a mögött sétált egy férfi és lánya egymás kezét szorongatva, a gyász fekete ruháját viselték.A falu központjában több, hatalmas máglyát raktak. Már csak a holttestekre vártak, hogy meggyújthassák. S végül az elhunyt hamvait a szél az ég felé röpítse, hol majd Luna vigyázz rájuk tovább.Az ok, amiért több máglyát raktak, az a farkasok volt. Az éjjel bemerészkedtek a faluba, s újonnan megtámadták a juhokat, az emberek persze mentek megfékezni őket, de ez csak még jobban feldühítette az állatokat; neki estek az embereknek, s nem egy falusit marcangoltak szét. Majd mikor kitombolták magukat, elég zsákmányhúst ettek, szereztek hangosan vonyítva visszavonultak az erdőbe.Senki se látta, de az erdő szélén, az egyik égig érő fa ágán egy alak guggolt. A csillagok fénye megcsillant vámpírfogain, s a farkasokkal együtt vonyított.

- Nagyon megváltozott a világ…- Ezt, hogy érted? – az egyikük elővett egy szál cigarettát, rágyújtott. – Az égvilágon semmi furcsa nem történt mostanában. A kígyós gyerek, mi is a neve… meg van, Arghon se tűnt el az utóbbi egy hónapban. Az Anonymusokról sincs semmi hír. Én úgy látom, hogy minden teljesen nyugodt.- Nálunk igen. De én most nem a mi falunkról beszélek. Emlékszel, azt hiszem tíz éve, jött egy hír, miszerint egy gyerek felgyújtotta a saját faluját.- Igen. De a kölyök egy Névtelen volt. – kifújta a füstöt. – Senki nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. És ez tíz éve volt.- Persze-persze. – intette le a másik. - De a Főváros folytatta a nyomozást az ügyben. És kiderült, hogy a gyerek nem volt Névtelen. Évekig nyomoztak, míg az egyik falusi megmert szólalni. S mikor elmondta, hogy a gyereknek volt neve, úgy reszketette, mint a nyárfalevél, állítólag.- Ez csak feltételezés.- Nem, nem az. A testvérem a Fővárosba dolgozik. És ő hallotta a főnökétől, hogy az a gyerek a Farkas csillagjegy egyik főcsillaga volt. Úgy gondolják, hogy nem más jött le hozzánk, mint a Farkas Szíve. - Ha ez igaz, akkor mi még nagyobb bajban vagyunk. Képzeld el, mi lenne, ha Zana bolondulna meg. Ezek szerint óriási bonyodalmat csinálhatna.- Tudod, amikor megszületett és Veseere minden kétség nélkül kimondta a nevét, éreztem, hogy nem lesz jó. Féltem, hogy mi lesz, ha a legenda életre kel. És tessék.- De az az incidens nem jelenti azt, hogy a régi hiedelmek valóra váltak.- Nem? – az egyik a zsebébe kezdett kotorászni, s elővett egy félbehajtott lapot, majd a társa kezébe nyomta. – Ezt nézd meg! Az a falusi, aki képes volt vallomást tenni, azt is elmondta, hogy, hogy nézett ki a gyerek. Ez pedig a rajz róla.- Nem lehet! – hőkölt hátra az egyik férfi, mikor egy pillantást vetett a papírra. – Ilyen nincs!- De bizony. És gondolj csak bele, hogy ez nem a legfőbb csillagunk. Akkor vajon Zana, aki a Hold után a legfontosabb égitest nevét kapta, mire lenne képes?- Ezt el kell mondani a falusi tanácsnak.- Már megtettem. Sőt, már döntésre is jutottak. Zana…

- Apám!A férfi megfordult, megnézni kiszólította le, felismerte fiát a felé rohanó alakban, így hát megállt, s bevárta. Arcán rengeteg érzelem tükröződött: az aggodalomtól, a haragig, a meglepetéstől, a fáradtságig.- Fiam, mi baj? – Bewul a fiú felé fordult, mikor az odaért.- Anya említette, hogy jártál nagyapánál. – Arghon elbizonytalanodott, nem tudta miképp fogalmazza meg mondanivalóját, végül az egyenes utat választotta. – Mit mondott neked Zanáról?Bewul arca az aggodalmasból rémülté vált; nem mert a fia szemébe nézni.- Tulajdonképpen ezért megyek Abolofthoz… - tétovázott.- Mit mondott? – Arghon hangja fenyegetően hatott.- A nagyapád ezúttal nagyon komor volt, mikor magához hivatott, először elképzelni sem tudtam mit akarhat…- Ne kertelj!- Nem akarják megvárni, míg beigazolódik a gyanú, hogy a legenda életre kell-e. Még azelőtt lépni akarnak, mielőtt elfajulnának a dolgok…- Mit akarnak tenni?- Figyelj fiam! Boszorkánysággal vádolják! – Bewul megragadta Arghont a vállánál, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Azért indultam Abolofthoz, hogy elmondjam ezt neki. Ha ezt megtudja, biztosan elviszi Zanát egy biztonságos helyre. Úgyhogy ne aggódj!- Ne szólj neki!- Mi? – lepődött meg a férfi. – Fiam, ez nem így megy. Tudnia kell róla!- Mégis, szerinted Aboloft úr hova vihetné? Csak egy másik városba, ahol két másodperc alatt megtalálnák! Nem emberek közé kell vinni!A férfi jó ideig mélyen a fia szemébe nézett, majd egy lemondó sóhajjal elengedte Arghont, akit addig görcsösen szorongatott. Látszott rajta az elszántság.- Tégy, ahogy akarsz… De aztán óvatos legyél.

- Ki vagy? – szegezte neki a kérdést a sötétségnek Arghon.- Az nem számít. – az idegennek furcsa, vadállatias hangja volt, a beszéde inkább hangzott morgásnak. Arghonnak nagyon kellett fülelnie, hogy megértse. – Mit kerestek itt?- Átutazóban vagyunk – a fiú megpróbálta kivenni a másik alakját, de csak annyit tudott megállapítani, hogy magasabb, mint ő.- Fiatalok vagytok vándoroknak.- Te sem hangzol sokkal idősebbnek. – Arghon erősen meresztgette a szemét a sötétbe, hogy lássa az idegent, de éles szeme ezúttal cserbenhagyta.- Valóban. – értett vele együtt. – Meddig akartok itt tartózkodni? Ugyanis két gyerek az erdőben elég feltűnő.- Mit számít az neked? – Arghon mintha mozgást vélt volna látni, de a látogatójuk továbbra is ugyanúgy állt, védekezésre – esetleg támadásra – készen. Arghon szeme nem csalt, valami valóban közeledett feléjük, s mikor a tűzfénykörén belülre ért, felismerte: egy kisebb növésű, vörös farkas volt az. Az állat óvatosan közeledett a fiú felé, aki már az övében megbúvó dobótőrt markolászta. Nem magát féltette, inkább Zanát. Megpróbált úgy állni, hogy a farkas a lány közé kerülhessen. De ez sem állította meg az állatot. Nagy ívben kikerült Arghont és az alvó Zanához ment. Körbe szaglászott a táborba, különös gondot fordítva a lányra. Arghon nem tudta mit csináljon, hisz a farkas egyáltalán nem mutatott támadási szándékot, ez úgy, ahogy megnyugtatta, de a szemét nem vette le róla; minden mozdulatát követte. Hosszú percek múlva, miután a farkas mindent alaposan megszaglászott, alakja visszaolvadt az erdő sötétségébe.Arghon kicsit engedett a testtartásából, kifújta a levegőt, izmai elernyedtek. Lenyugtatta vadul verő szívét, csak az után nézett fel, hogy látogatójuk még mindig ott van-e. Ijedten szegezte előre tőrét, s ő is felvette a támadó-, védekező testtartását.Az idegen közelebb merészkedett hozzájuk, olyannyira, hogy a tűz pislákoló fénye kicsit megvilágította arcát, de ez csak ijesztőbbé tette, ugyanis fény vad táncot járt az idősebb fiú ábrázatán. De Arghont nem is ez késztette védekezésre, inkább a jövevény mellett ülő, nyugodt farkas, aki körül szaglászott a táborba. Arghonnak feltűnt, hogy az állat pont úgy ül, hogy fejének csak a jobb oldala látszódjon, megpróbálta felidézni azt a pillanatot, mikor először látta, úgy rémlett neki, akkor is ilyen furcsán tartotta.- A lány. – az idegen Zana felé bökött, amire Arghon egyből elszakította a fejét a farkasról, s gyorsan a lány és látogatóik közé ugrott. - Nyugodj meg! Csak arra vagyok kíváncsi, hogy megsérült-e.- Nem, csak kimerült. Menekülnünk kellett.- Ez a sorsa az Éji Égbolt Hercegnőjének. – suttogta a látogató, majd hangosabban hozzá tette. – Ez az én területem, azt akarom, hogy a nap első sugarával hagyjátok el.- Többször is átmentem ezen az erdőrészen, de veled sohase találkoztam.- Mert eddig egyszer se álltál meg éjszakázni. – Az idegen megfordult, a farkas is és távozni készültek.- Várj! – szólt utána gyorsan Arghon. – Van neved?- Mindig ugyanaz a kérdés. – fordult vissza egy nagy sóhaj kíséretében. – De a válasz igen. Van. Hogy meg is mondom-e? Nem. - Akkor te vagy Vadász… - Arghon mondata tűnt inkább kérdésnek, mint megállapításnak, hisz csak a vak sötétbe lőtt. - Ezek szerint ismered Anont – az idegen hangján hallatszott, hogy mosolyog. – Üdvözlöm!- Még nem menj el! – kiáltott a látogatójuk után Arghon, de a fiú nem állt már meg, lassan elnyelte az alakját a sötétség.

Küldte: SztiE Üzenetküldés | 0 hozzászólás

elveszve.

2011. Szept. 7, szerda 19:56

Kategória: magánytengerében

Lassan érzem, hogy lejár a szavatosságom. A barátaim körülöttem mint találnak maguknak barátot/barátnőt. Én pedig csak félszeg mosollyal nézem, amint szép lassan mindenki hátat fordít nekem.

Rám alig jut idejük, s csak akkor beszélnek velem, ha én kezdeményezek. Kérdem én, hol van az, aki velem feledteti el a barátokat?

Kérdezik, féltékeny vagyok-e őrá, meg őrá. A válasz egyszerű, nem rájuk, hanem a boldogságukra. Hogy van ki miatt sírniuk, hogy van ki miatt idegeskedniük... aggódnak, mit szólnak majd az új frizurájukhoz, cipőjükhöz, felsőjükhöz. Azt már el is felejtik megkérdezni, hogy nekem hogy tetszik. Az én véleményem már semmit se nyom a latba.

Én csak az idegesítő, hangos, szerelemmel kapcsolatban szkeptikus, fura alak lettem. Pedig egyszerűen csak szeretet hiányom van.

Sikerült olyan emberekben csalódnom, kikről ezt álmomba se gondoltam volna. Mikor szükség volt rám kellettem, s én, mint egy hűséges kiskutya, csaholva engedelmeskedtem a parancsnak:

- Lábhoz!

De most, hogy neki egyenesbe jöttek dolgok én feledésbe merültem, s még csak egy egyszerű köszönésre se vagyok méltó.

Ezek után még szép, hogy megkérdőjelezem barátságunkat, még jó, hogy sértődötten, rendszerint bunkón szólok hozzá, ha muszáj.

Félek, hogy a többiekkel is ez lesz. Hogy majd eldobnak, mint egy megunt játékot, mert találtak egy újabb, jobb modellt.

Küldte: SztiE Üzenetküldés | 0 hozzászólás

Tűpárna királynő.

2011. Júl. 22, péntek 22:17

Kategória: bioszosok...

Tűpárna királynőnek

nem könnyű a léte.

Ha leül trónjára,

átszúródik lépe.

Küldte: SztiE Üzenetküldés | 0 hozzászólás

Mese.

2011. Júl. 22, péntek 22:04

Kategória: magánytengerében

Az életem egy valóra vált álom!

De nem az amire vágytam.

Rémálom ez.

Tiszta regénybe illő, nekem nincs túl sok közöm az ügyhöz, mégis ugyanannyira pocsékul érzem magam, mint az érintettek.

Küldte: SztiE Üzenetküldés | 0 hozzászólás

GRRR.

2011. Júl. 20, szerda 22:29

Kategória: magánytengerében

A tudás néha átok... hogy ez mennyire igaz, bárcsak megint a saját kis világomba lehetnék, ahol minden szép, jó szivárvány, csillogó póni és mi egyéb gyomorforgató dolog. De nem. Bakker.

A sorsnak miért van meg az a hatalma, hogy arcon csapjon azzal, ami a leginkább fáj?

Küldte: SztiE Üzenetküldés | 0 hozzászólás